Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás
Az ÚATKT 2004. július 21-én tartotta alakuló ülését. 2006. január 31-én a Társulási Tanács elfogadta a Társulási Megállapodás módosítását, melyben a „települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról” szóló, 2004. évi CVII. Tv. 2.§ (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátását vállalta a Társulás ( jelen pályázathoz kapcsolódó tevékenységei ezek közül: a) oktatás és nevelés; b) szociális ellátás; n) foglalkoztatás; o) gazdaság- és turizmusfejlesztés, valamint idegenforgalom; r) területfejlesztés; j) környezet- és természetvédelem, valamint hulladékkezelés). Összefoglalva tehát az ÚATKT a térség komplex fejlesztését, az emberi, gazdasági és természeti erőforrások összefogását, hatékony és összehangolt felhasználását tűzte ki célul. Gazdasági, foglalkoztatás- és területfejlesztési feladatok ellátása, rendezési tervek koordinálása, tanácsadás, pályázatfigyelés, pályázatírás, szakmai oktatás, képzések, tájékoztató konferenciák szervezése tartozik fő tevékenységeik közé. ÚATKT célja tehát az Ajkai Statisztikai Kistérség területfejlesztésének összehangolása, társadalmi-gazdasági- kulturális életének feltárása, előmozdítása. A Társulás egyik alapfeladata a foglalkoztatás fejlesztése, melynek keretében minél jobban ki kell használni a helyi erőforrásokat, és munkahelyeket kell teremteni és megőrizni. Ennek megfelelően az ÚATKT 2006 óta sikeresen szerepel a közmunka pályázatokon, és ennek keretében már 7 közmunkaprogramot valósított meg, 90 millió forint értékben, közel 360 embernek adva munkát. Szintén-e tevékenysége keretében konzorciumi tagként részt vett a ROP 3.2.2 „Közös célok, közös utak” szociális gazdaság típusú programban, ahol 12 fő továbbfoglalkoztatását vállalta.
2011. január 1. napjától az Ajkai Kistérséghez 12 település tartozik. A Társulás Tanácsát 12 polgármester alkotja.
A Pályázó munkaszervezete önálló költségvetési szervként 7 főt foglalkoztat. A 2 fő vezető - intézményvezető, gazdasági vezető mellett 5 fő pénzügyi, projektmenedzsment és adminisztratív területen dolgozik.